Fertőzések

Az STD az angol Sexually Transmitted Diseases (szexuális úton terjedő fertőzések) szó rövidítése. Manapság ezt használjuk a régiesebb ”nemi betegségek” helyett azoknak a fertőző betegségeknek a megnevezésére, melyeket különféle kórokozók okoznak, és elsősorban szexuális érintkezéssel terjednek. Az STD kórokozók közt szerepelnek: baktériumok, chlamydiák, mycoplasmák, vírusok, gombák és paraziták. Több mint 30 féle kórokozó terjed nemi érintkezés révén. Az STD-k sokszor tünetmentesek vagy enyhe, jellegtelen tünetekkel jelentkeznek, ezért védekezés nélküli, alkalmi szexuális kapcsolata után Ön is vegyen részt STD szűrésen!

Csak egy egyszerű vérvétel, vagy egyéb fájdalmatlan mintavétel. Pár perc alatt túl lehetünk rajta, mégis sokan félnek tőle. Érthető, hisz a szexuális úton terjedő betegség intim, és sok esetben kellemetlen tünetekkel, súlyos szövődményekkel járhat. STD fertőzésekben sokszor csak akkor vesszük észre a bajt, amikor már szövődmények – kismedencei gyulladás, prosztatagyulladás, meddőség, méhnyakrák – alakultak ki.

Vírusok

HIv / AIDS

A HIV fertőzés vírusa

Az AIDS kórokozójának a Nemzetközi Vírus Nomenclatura Bizottság 1986-ban adta a HIV (Human Immundeficiencia Vírus) nevet.

Az a vírustípus, amelyet először ismertek fel, és amely világszerte elterjedt, később a HIV-1 nevet kapta, miután Nyugat-Afrikából származó betegekből egy tőle antigénszerkezetben jelentősen eltérő, így HIV-2-nek nevezett vírustípust azonosítottak. Utóbbi jelenleg is elsősorban Nyugat-Afrikában fordul elő, de terjedése már számos országban megfigyelhető.

A HIV vírus terjedése

A fertőzés emberről emberre terjedésének sokféle lehetősége van, azonban vannak olyan feltételezett terjedési módok, amelyek csak a közhiedelemben léteznek, valójában nem jelentenek veszélyt a fertőzés átvitele szempontjából.

A fertőzés átvitele a fertőzött egyén testnedveivel, váladékaival (ondó, vér, hüvelyváladék, anyatej) történhet a vírustartalmú sejteknek és a szabad vírusoknak a bejuttatása révén.

A fertőzés megtörténhet homo- vagy heteroszexuális nemi érintkezés, vér és vérkészítmények adása, vérrel szennyezett tűk, fecskendők használata, sérült bőr ill. nyálkahártya fertőzött testnedvvel történő érintkezése, szervátültetés, szövetátültetés, mesterséges megtermékenyítés, perinatalis, anyáról magzatra ill. újszülöttre történő átvitel kapcsán.

A fertőzés átvitelének valószínűsége e különböző átviteli módok esetén nagyon eltérő lehet.

Végül néhány szót azokról a mechanismusokról, amelyekkel kapcsolatban sok a találgatás és nagy a bizonytalanság, és amelyek a közhiedelemmel ellentétben nem jelentenek fertőzési lehetőséget.

Nem terjesztik a fertőzést vérszívó rovarok, és nem terjed mindennapos érintkezések, élelmiszerek, ivóvíz útján, fürdővízzel és a légutakon keresztül cseppfertőzéssel. Nem terjed a betegség továbbá csókolózással sem.

További információk:

https://hu.wikipedia.org/wiki/HIV

https://www.hiv.gov/hiv-basics/overview/about-hiv-and-aids/what-are-hiv-and-aids

HEPATITIS

A vírushepatitisz megnevezés különböző vírusok által okozott fertőzéses májártalmak gyűjtőneve. Vezető klinikai tüneteikben sok a hasonlóság, jellemző a májgyulladás és a sárgaság, de kórokozóik és az okozott betegségek különböznek egymástól. A csoport betegségeit a kórokozók alapján nevezték el. A jelenleg ismert hepatitis vírusokat A-tól G-ig jelzik és X-szel jelölik a még nem azonosított vírusokat.

Hogyan terjed?

A vírushepatitiszek a kórokozótól függően két fő formában terjednek: a hepatitis A és E a tápcsatornán keresztül (pl. fertőzött élelmiszer), a hepatitis B, C, D és a többi vírus vérrel és testnedvekkel (ondó, hüvelyváladék, nyál).

Tápcsatornán keresztül terjedő vírushepatitiszek

Hepatitis A

Hogyan fertőz?

Kórokozója a hepatitis A vírus, amely a fertőzött széklettel terjed. A fertőzés forrása a beteg és a tünetmentes fertőzött személy. Lappangási ideje leggyakrabban 28-30 nap.

A fertőzőképesség tartama: a lappangási idő második felétől kezdődik és a sárgaság megjelenése után néhány nappal megszűnik.

Tünete

A betegség hirtelen kezdődik: tünetei a néhány napig tartó láz, elesettség, étvágytalanság, sárgaság. A klinikai lefolyás rendszerint enyhe.

Kezelés

Passzív immunizálás lehetséges.

Aktív immunizálás lehetséges.

Megelőzéséhez szükséges az általános higiénés szabályok betartása.

Vérrel és testnedvekkel terjedő vírushepatitiszek

Hepatitis B

Hogyan fertőz?

Kórokozója a hepatitis B vírus. A fertőzés forrása: az akut és a krónikus betegek, valamint a tünetmentes vírushordozók. Vérrel, szövetnedvekkel, váladékokkal (ondó, hüvelyváladék, nyál) terjed. Ez határozza meg a tipikus terjedési módokat:

  • szexuális érintkezés
  • vér, vérkészítmények
  • vérrel, szövetnedvekkel, váladékokkal szennyezett orvosi eszközök, műszerek
  • szervátültetés
  • intravénás kábítószer-élvezők közös tű, fecskendő használata
  • sérült bőrrel, illetőleg nyálkahártyával történő érintkezés
  • fertőzött anyáról újszülöttre

Lappangási idő: 45-180 nap, leggyakrabban 60-90 nap.

A fertőzőképesség időtartama: a lappangási időben, rendszerint több héttel a tünetek megjelenése előtt kezdődik és a heveny tünetek lezajlásáig tart.

A tünetmentes hordozók és a krónikus betegek évekig, akár életük végéig fertőzőképesek lehetnek!

Tünete

A betegség lassan kezdődik, rendszerint láz nélkül. A bevezető szakban a betegnél fáradtság, ízületi fájdalmak, étvágytalanság jelentkezik, majd ezt követően a sárgaság. Akut szövődménye a májsorvadás (atrófia), ami halálos kimenetelű lehet. A fertőzés krónikussá is válhat. Késői következménye a májzsugorodás (cirrózis) és a májrák.

Kezelés

Megelőzésében különösen fontos a véradók, vérkészítmények, sejt-, szövet-, szervdonorok, terhes nők szűrővizsgálata, a kórház-higiénés rendszabályok szigorú betartása és ellenőrzése, az egészségügyi dolgozók oktatása.

Javasolt a hepatitisz B elleni védőoltás (aktív immunizálás) egészségügyi dolgozók, művese kezelésben részesülő betegek, vérzékenyek, és szexuális magatartásuk miatt fokozott fertőzési veszélynek kitett személyek, intravénás kábítószer-élvezők számára, továbbá azon külföldi országokba utazóknak, ahol a hepatits B előfordulása jelentős.

Hepatitis C

Hogyan fertőz?

Kórokozó: a hepatitis C vírus. A fertőzés forrása: a vírushordozó és a beteg ember. Fertőzött vérrel, szövetnedvekkel terjedhet. A fertőzött anyáról a csecsemőre történő terjedés 6-10%-os valószínűséggel fordulhat elő. A szexuális úton történő fertőzés ritka. Lappangási idő: 14 – 180 nap, leggyakrabban 6-9 hét.

Tünete

A betegség többnyire enyhe lefolyású, sárgaság csak az esetek kis hányadában jelentkezik. A fertőzöttek 75-90%-ában tünetmentes vagy tünetszegény vírushordozás alakul ki. Gyakori a betegség krónikussá válása és ez májzsugorodáshoz (cirrózis) vezethet.

Kezelés

Modern, teljes gyógyulást hozó, és a korábbi interferon kezeléshez képest, sokkal enyhébb mellékhatásokkal járó 12 hetes gyógyszeres kúra áll rendelkezésre.

HPV (HUMÁN PAPILLOMA VÍRUS)

A HPV fertőzés igen gyakori, papilloma vírusok okozzák, és a hüvelyben vagy környezetében, a hímvesszőn vagy a végbélben, illetve környékükön megjelenő szemölcsökkel (genitális szemölcs) járhat. A genitális szemölcs gyakori megbetegedés, mely aggodalmat okoz, mivel csúnya elváltozásokkal jár, baktériumokkal felülfertőződhet, és károsodott immunrendszerre utalhat.

Genitális szemölcsök

A szexuálisan aktív felnőttek 80%-a élete során átesik ezen a fertőzésen, HPV fertőzötté válik! Több mint 40 HPV típus adódhat át szexuális érintkezés révén.

Nőknél a papilloma vírus méhnyakban megtelepedett 16-os és 18-as típusai nem okoznak a külső nemi szerveken szemölcsöket, de szerepük lehet a méhnyakrák kifejlődésében. Ezek a típusok és egyéb papilloma vírusok a méhnyak hámrétegén belüli daganatot, a hüvely, külső nemi szervek, végbélnyílás, hímvessző, szájüreg, garat és a nyelőcső rákos megbetegedését okozhatják.

A HPV fertőzött férfiak többsége tünet és panaszmentes. Bizonyos HPV típusok miatt azonban nemiszervi szemölcs alakulhat ki. Más típusok hímvesszőrák, illetve végbélrákot okozhatnak. Azok a típusok, melyek nemiszervi szemölcsöket okoznak, nem azonosak a hímvesszőrákot, illetve végbélrákot előidéző típusokkal, de mellettük láthatatlanul jelen lehetnek. És ez az észrevétlenség komoly problémát okozhat.

Hogyan fertőz?

A HPV szexuális érintkezéssel terjed, legtöbbször szájon át, valamint végbélben végzett közösülés révén. Mivel a HPV sokszor nem okoz tüneteket, a legtöbb ember úgy kapja el és adja tovább, hogy észre sem veszi.

Tünetek

A szemölcsök többnyire a meleg, nedves testrészeken jelennek meg. Lehet kiemelkedő, lapos vagy karfiolszerű. Általában nem fájdalmas. A fertőzött személlyel történő szexuális kapcsolat után hetekkel, hónapokkal jelennek meg a szemölcsök. Férfiaknál a jellegzetes előfordulási helyek a hímvessző teste, a makk, és a fityma alatti terület (körülmetéletlen férfiaknál). Nőknél a szemölcsök a külső nemi szerveken, a hüvely falán, a méhnyakon, és a hüvely tájékát övező bőrön jelennek meg. Az elváltozások a végbélnyílás körül, illetve a végbélben is kifejlődhetnek anális nemi életet élők esetén.

A szemölcsök a fertőződést követően 16 hónap múlva jelennek meg apró, puha, nedves, rózsaszín vagy vörös duzzanatok formájában, melyek gyorsan nőnek és kocsányossá válnak. Adott területen általában több is található belőlük, érdes felszínük karfiolszerű képződményekké teszi őket. Terhes vagy csökkent immunitású betegekben (AIDS-es vagy immunszuppresszív kezelés alatt álló egyének), vagy a bőr gyulladása esetén gyorsan nőnek.

Diagnózis

A szemölcsök általában küllemük alapján felismerhetők, de meg kell különböztetni a szifilisz második stádiumában látható fekélyektől. A szokatlan vagy makacs elváltozásokat sebészetileg el lehet távolítani, és mikroszkópos vizsgálattal a rákos elfajulás lehetőségét ki kell zárni. Nőknél a méhnyakon lévő szemölcs rendszeres rákszűrési vizsgálatokat tesz szükségessé.

Kezelés

Az HPV oltás a méhnyakrák és a nemi szervi szemölcsök megelőzésére lett kifejlesztetve. A korhatár nélküli beadhatóság ajánlott, mind nők mind férfiak esetében!

Felírhatja a háziorvos, illetve felnőtt korban, elérhető számos laboratóriumban, klinikán.

Rendszeresen végezzen önvizsgálatot! Önvizsgálattal a hímvessző, herezacskó, végbél bőrén lévő elváltozások észlelhetőek. Forduljon szakorvoshoz (urológus, proktológus, sebész, bőrgyógyász), ha ezen a területen hólyag, szemölcs, seb, fekély, folt jelenik meg, vagy bármi más eltérést tapasztal. Akkor is, ha ez nem fájdalmas!

A HPV fertőzés nem gyógyítható, azonban a HPV fertőzés okozta problémák kezelhetőek!

Teljes mértékben kielégítő terápia nincs. A szemölcsöket helyi érzéstelenítésben lézerrel, fagyasztással vagy sebészeti beavatkozással el lehet távolítani. Vegyi anyagokkal közvetlenül a szemölcsöt lehet ecsetelni, a kezelésnek azonban hetekig-hónapokig kell tartania. Egyik eljárás sem jobb a másiknál, és a szemölcs sok esetben kiújul. A kezelést meg kell ismételni, vagy más eljárást kell alkalmazni. Kezelés nélkül a szemölcsök szaporodhatnak, növekedhetnek, változatlanok maradhatnak, de el is tűnhetnek.

A HPV fertőzés nem annak a jele, hogy bármelyikük „félrelépett”!

Ha új partnere van, az óvszer csökkenti a HPV fertőzés, illetve a HPV okozta betegségek kialakulásának esélyét. Partnere már évek óta hordozhatja a HPV-t. Nem lehet megmondani, hogy Ön adta át neki, vagy ő adta át Önnek.

További információk:

https://belvarosiorvosicentrum.hu/mi-a-humanpv

HERPES GENITALIS

herpes genitalis a nemi szervek, a végbélnyílás körüli bőr és a környező területek nemi úton terjedő betegsége, amelyet a Herpes szimplex vírus okoz.

Hogyan terjed?

A herpesz szimplex vírusnak két alfaja van, a HSV-1 és a HSV-2. Az utóbbi általában nemi úton terjed, az előbbi pedig a száj fertőzését okozza, azonban mindkét típus érintheti a nemi szerveket, a végbélnyílás körüli bőrt, a kezeket (főleg a körömágyakat), de a test egyéb részeire is ráterjed. A herpeszes fekélyek általában nem fertőződnek felül baktériumokkal, de előfordul, hogy a vírus mellett egyéb, nemi úton terjedő kórokozó, így a szifilisz vagy sankroid is megtalálható ugyanabban a kifekélyesedésben.

Tünetek

A kezdeti elváltozás a fertőződést követő 4-7. napon alakul ki. Viszketés, égő fájdalom és érzékenység képezik az első tüneteket. Ezután egy kis vörös folt jelenik meg, amit apró fájdalmas hólyagocskák követnek. A hólyagok kifakadnak és összeolvadnak, így kerek fekélyeket hoznak létre. Az általában fájdalmas fekélyek néhány nap alatt pörkösödnek. Fájdalom léphet fel vizeléskor és járáskor. A fekélyek 10 nap múlva, hegesedéssel gyógyulhatnak. A lágyéki nyirokcsomók általában enyhén megnagyobbodnak és érzékennyé válnak. Az első elváltozás fájdalmasabb, hosszabb ideig zajlik és kiterjedtebb, mint a kiújuló folyamat, és lázzal, valamint rossz közérzettel járhat.

Férfiakban a hólyagok és fekélyek a hímvessző bármely részén, így – ha nincs az illető körülmetélve – a fitymán is kialakulhatnak. Nőknél a hólyagok a külső nemi szerveken, a hüvelyben és környezetében és a méhnyakon is kialakulhatnak. Az anális nemi életet élők végbélnyílása körül és végbelében is kialakulhatnak az elváltozások.

A HIV fertőzöttek vagy más okból gyengült immunrendszerű betegek fekélyei súlyosak lehetnek, a test egyéb részeire kiterjedve hetekig vagy hosszabb ideig is fennállhatnak.

A tünetek többnyire ugyanott, vagy a szomszédos területeken alakulnak ki, mivel a vírus a medence környéki idegekben lappang, innen tör elő újabb bőrfertőzést létrehozva. A HSV-2 könnyebben képes újra aktiválódni ezekben az idegekben. A HSV-1 jobban reaktiválódik az arcidegekben, lázhólyagokat vagy herpesz labialist okozva (ajakherpesz). Végső soron mindkét vírus képes megbetegíteni mindkét területet. Az egyik típussal történt elsődleges fertőzés részleges ellenállóképességet nyújt a másikkal szemben, ezáltal a második típus fertőzése enyhébbé válik.

Diagnózis

A herpesz gyanúja a tünetek alapján merül fel. A fekélyekből vett kaparék mikroszkópos vizsgálata azonnal alátámasztja a gyanút, a minta speciális laboratóriumi tenyésztése pedig igazolja a kórismét. Az eredmények legkevesebb 48 órán belül készülnek el. Vérvizsgálattal kimutathatóak az előző fertőzések, az ellenanyag szint emelkedése pedig arra utal, hogy a vizsgálat időpontjában is fertőzés áll fenn.

Kezelés

A herpes genitalis semmiféle kezeléssel nem gyógyítható, viszont a betegség fellángolásának időtartama csökkenthető. A kezelés korán elkezdve a leghatékonyabb.

A vírusellenes szerek folyamatos kis adagban való alkalmazásával a kiújulások gyakorisága is visszaszorítható. E szerek hatására csökken az élő vírus terjedése a fekélyekről, aminek eredményeként az átvitel valószínűsége csekélyebb. A szer továbbá csökkenti az első elváltozás tüneteinek súlyosságát. Az első elváltozás korai kezelésével sem lehet azonban megelőzni a további kiújulásokat.

Azok az egyének, akiknek kórelőzményében herpeszes fertőzés szerepel, nemi partnerüknek átadhatják a fertőzést anélkül, hogy észlelnék saját elváltozásukat.

Gombák / Baktériumok

Candidiazis

A nemi szervek kandidiázisa a hüvely vagy a hímvessző gombás fertőzése, melyet a Candida albicans nevű gombafaj okoz. A kandidiázis a hüvely gyulladásának gyakori oka. A betegség elsősorban az antibiotikumok elterjedt alkalmazásának, az orális fogamzásgátlóknak és a hüvely normális állapotának megváltozását okozó gyógyszereknek tulajdonítható, amelyek a Candida fejlődéséhez megfelelő környezetet teremtenek. A fertőzés gyakrabban fordul elő terhesség és menzesz alatt, cukorbetegségben, ritkábban az immunrendszert károsító gyógyszerek és betegségek (pl. AIDS) következményeként.

Hogyan terjed?

A gomba normálisan megtalálható a bőrön vagy a belekben is, és ezekről a területekről terjedhet rá a nemi szervekre. A fertőzés nemcsak nemi úton terjed.

Tünetek

Nőkben általában a hüvely és a külső nemi szervek viszketése és érzékenysége, valamint hüvelyi váladékozás alakul ki. Gyakori, hogy a nyálkahártya súlyos izgalma mellett a váladék mennyisége csekély. A külső nemi szervek vörösek és duzzadtak lehetnek, a bőrön hámhiányok és repedések keletkezhetnek. A hüvely falát általában túrós lepedék borítja, de normális kinézetű is lehet.

Férfiakban a betegség általában panaszmentesen zajlik, bár a beteg a hímvessző végének és a fitymának érzékenységére és irritációjára panaszkodik, főleg közösülés után. A húgycsőből néha kevés váladék távozik. A makk és a fityma vörös lehet, esetleg heges hólyagok és fekélyek láthatók, felületüket túrós lepedék boríthatja.

Diagnózis

A hüvely vagy a hímvessző váladékának mikroszkópos vizsgálatával a diagnózis azonnal megállapítható. A váladékból származó mintát laboratóriumi tenyésztésre lehet küldeni.

Kezelés

Gombaellenes gyógyszerekkel gyógyítható.

Gonorrhoea (Tripper)

A gonorrhoea – vagy tripper – a Neisseria gonorrhoeae nevű baktérium által okozott, nemi úton terjedő betegség, amely megfertőzi a húgycső, méhnyak, végbél és a garat nyálkahártyáját vagy a szem kötőhártyáját.

Hogyan fertőz?

Szexuális úton. Orális szex útján is!
A kórokozó a vérkeringéssel szétterjedhet a szervezetben, majd főleg a bőrben és az ízületekben telepszik meg. Nőknél a nemi szerveken felfelé haladva megfertőzheti a medence képleteit, medencefájdalmat és termékenységi zavarokat okozva.

Tünetek

Férfiaknál az első tünetek a fertőzést követő 2-7. napon jelentkeznek. A panaszok a húgycsőben enyhe kellemetlenség-érzéssel kezdődnek, majd néhány órával később a vizelést enyhétől súlyosig terjedő fájdalom és a hímvesszőből genny ürülése követi. A férfi betegnek gyakori és sürgős vizelési kényszere van, mely rosszabbodik a folyamatnak a húgycső felső szakaszára terjedésével. A húgycső nyílása vöröses és duzzadt lehet.

Nőkben a tünetek 7-21 nappal a fertőződés után jelentkeznek. A fertőzött nőknek gyakran hetekig-hónapokig nincs panaszuk, és a betegségre is csak férfi partnerük betegségének felismerése után derül fény. A megjelenő tünetek általában enyhék, bizonyos esetekben azonban súlyos panaszok is előfordulhatnak, gyakori vizelési kényszer, vizeléskor fájdalom, hüvelyi folyás és láz formájában. Fertőzött lehet a méhnyak, méh, petevezetékek, petefészkek, húgycső és a végbél, amely medencei fájdalommal jár, és közösüléskor fellépő nyomásérzékenység formájában jelentkezhet. A genny, amely látszólag a hüvelyből származik, valójában a méhnyakból, húgycsőből, esetleg a hüvelynyílás körüli mirigyekből is eredhet.

Az anális nemi életet élők végbele is fertőződhet. A folyamat a végbélnyílás körüli kellemetlenség érzéssel és váladékozással járhat. A végbélnyílás körüli terület vörössé és nyirkossá válik, a széklet nyákkal és gennyel festenyzett lehet.

Fertőzött egyénnel történt orális szex a garat gonorrhoeájához vezethet. A fertőzés általában tünetmentes, néha azonban torokfájással és nyelési nehézségekkel járhat.

Ha fertőzött nedv kerül a szembe, külső szemfertőzés alakulhat ki. Az újszülöttek születés közben fertőződhetnek anyjuktól, ami mindkét szemhéj gyulladásával és genny ürülésével jár. Felnőtteken is hasonlóak a tünetek, de általában csak egyik szemen jelentkeznek, ha nem kezelik, vakságot okozhatnak.

Diagnózis

A baktérium mikroszkóp alatti azonosításával csaknem azonnal felállítható a diagnózis. A férfiak 90%-ában a hímvesszőből ürülő váladék mikroszkópos vizsgálata diagnosztikus értékű, nőknél azonban ez az eljárás a méhnyakváladék vizsgálatával csak 60%-ban eredményes. Ha mikroszkóp alatt nem látható baktérium, a mintát laboratóriumba küldik tenyésztésre.

A garat- vagy a végbél-fertőzés gyanúja esetén innen kell tenyésztésre mintát venni. Bár a gonorrhoeás fertőzés kimutatására nincsen vérvizsgálat, a szifilisz és HIV fertőzés kizárása érdekében vért vesznek a betegtől. Előfordulhat, hogy a betegnek egyszerre egynél több, nemi úton terjedő betegsége is van.

Kezelés

A gonorrhoeát általában egyetlen, izomba adott injekcióval, vagy egy hétig szájon át adott antibiotikummal kezelik. Ha a fertőzés a vér útján már szétszóródott a szervezetben, a beteget kórházban, általában intravénás antibiotikumokkal kezelik. A gonorrhoeás betegekben gyakori a nehezen diagnosztizálható Chlamydia fertőzés, ezért ilyenkor kombinált antibiotikus terápiában részesülnek.

Ha a kezelés végén a tünetek visszatérnek, vagy még mindig fennállnak, tenyésztésre újabb mintát vesznek, hogy megbizonyosodjanak a beteg gyógyultságáról. Férfiakban ugyanis újra megjelenhetnek a húgycsőgyulladás tünetei. Ezt a postgonococcalis uretritisznek nevezett tünetcsoportot a kezelésre nem reagáló Chlamydia vagy egyéb fajok okozzák, főleg azoknál, akik nem tartották be az előírt kezelési utasítást.

SZIFILISZ

szifilisz – vagy luesz, vérbaj – a Treponema pallidum nevű baktérium által okozott nemi úton terjedő betegség.

A szifiliszes betegek száma a második világháború alatt érte el a csúcsot, majd a hatvanas évekig erősen csökkent, aztán újra emelkedni kezdett. Ez idő alatt számos esetet figyeltek meg homoszexuális férfiak körében, az arány a nyolcvanas évek közepéig nagyjából változatlan maradt, majd az AIDS járvány következtében előtérbe került a biztonságos szex gyakorlása, és így a szifilisz előfordulása körükben fokozatosan csökkenni kezdett. Következésképpen a szifiliszes betegek száma is lecsökkent.

Ezt a visszaesést azonban az új esetek számának gyors emelkedése követte a crack kokaint élvezők körében, elsősorban nőket és újszülötteiket érintve. A közelmúltban a bevezetett megelőzési programok hatására az USA nagy részén újra lecsökkent a szifilisz előfordulása.

A fertőzött egyén a gyógyulás után nem válik immunissá betegséggel szemben és újra fertőződhet!

Hogyan fertőz?

A kórokozó a hüvely vagy a száj nyálkahártyáján, esetleg a bőrön keresztül hatol be a szervezetbe. Órák alatt eléri a legközelebbi nyirokcsomókat, majd innen a vérkeringés útján szétszóródik a szervezetben. Terhesség alatt megfertőzheti a magzatot, veleszületett rendellenességeket és egyéb elváltozásokat okozva.

Tünetek

A szifilisz tünetei általában a fertőzés után 1-13, átlagban 3-4 héttel jelentkeznek. A Treponema pallidum fertőzésnek számos stádiuma van: az első, a második, a lappangó és a harmadik stádium. A fertőzés évekig fennállhat, ritkán szív- és agykárosodást, valamint halált okozhat.

Az első stádiumban a fertőzés helyén, általában a hímvesszőn, vulván (külső női nemi szerven) vagy a hüvelyben egy fájdalmatlan fekély (sánkér) jelenik meg. A fekély megjelenhet a végbélnyíláson, a végbélben, ajkakon, nyelven, garatban, méhnyakon, ujjakon és ritkán a test egyéb részein is. A betegen általában egy fekély alakul ki, de ritkán több elváltozás is felléphet.

A sánkér kis, vörös, kiemelkedő foltként kezdődik, és hamarosan nyílt fekéllyé alakul, amely továbbra is fájdalmatlan marad. A fekély nem vérzik, de dörzsölés hatására nagyon fertőző, átlátszó folyadékot ürít. A közeli nyirokcsomók általában megnagyobbodnak, de ezek sem fájdalmasak. Mivel általában kevés panaszt okoz, a beteg esetleg tudomást sem vesz róla. A fertőzött nők fele és a férfiak egyharmada nem tud fekélyéről. Az elváltozás általában 3-12 hét múlva eltűnik, ezután a beteg teljesen gyógyultnak tűnik.

második stádium általában bőrkiütéssel kezdődik, mely általában a fertőződést követő 6-12. héten jelentkezik. A betegek 25%-ánál még megtalálható a gyógyulófélben levő fekély. A kiütés lehet múló, de akár hónapokig is fennmaradhat. Kezeletlen betegben is gyakran meggyógyul, de heteken-hónapokon belül újabb elváltozások jelentkezhetnek.

A második stádiumban gyakran a betegek több mint 80%-ában szájfekélyek alakulnak ki, 50%-uknál találhatók testszerte megnagyobbodott nyirokcsomók, és kb. 10%-uknál tapasztalható szemgyulladás. A szemek gyulladása általában nem jár tünetekkel, bár néha a látóideg is megduzzadhat, ami homályos látáshoz vezethet. A betegek 10%-ában lépnek fel heves fájdalommal járó csont és ízületi gyulladások. A vese gyulladása következtében a vizeletben fehérje is ürülhet, májgyulladás következtében pedig sárgaság alakulhat ki. Ritkán előfordulhat az agyburkok gyulladása, amely fejfájással, tarkókötöttséggel és néha süketséggel jár.
A bőr-nyálkahártya átmenetnél – pl. a nagyajkak és a vulva belső határán – és a bőr nedves területein kiemelkedő elváltozások (condyloma latum) alakulhatnak ki. Ezek a rendkívül fertőző képletek ellaposodnak és fakó rózsaszínűek vagy szürkék lesznek. A haj foltokban kihullik, molyrágás-szerű hiányokat hagyva maga után. További tünetek a betegségérzés, étvágytalanság, hányinger, fáradtság, láz és vérszegénység.

Miután a beteg kilábalt a második stádiumból, a betegség a tünetmentes lappangó fázisba lép. Ez a szakasz évekig vagy évtizedekig – esetleg a beteg haláláig is – eltarthat. A lappangó fázis első részében a fertőző fekélyek néha visszatérnek.

A szifilisz harmadik stádiumában (késői szifilisz) a beteg már nem fertőz. A tünetek enyhétől a megsemmisítő súlyosságúig változnak. Három fő tünetcsoport fordulhat elő: jóindulatú késői szifilisz, kardiovaszkuláris (szív-, és érrendszeri) szifilisz és neuroszifilisz (idegrendszeri).

A jóindulatú késői szifilisz manapság ritka. Gummának nevezett csomók jelennek meg különböző szerveken, melyek lassan növekednek, fokozatosan gyógyulnak, és heget hagynak maguk után. A test majdnem bármely részén megjelenhetnek, de leggyakrabban a lábszáron a térd alatt, a törzs felső részén, az arcon és a fejbőrön. Az elváltozás a csontokat is érintheti, a beteg mélyben jelentkező, áthatoló fájdalomról panaszkodik, amely jellegzetesen éjszaka gyötrőbb.

kardiovaszkuláris szifilisz a kezdeti fertőzést követő 10-25 évben alakul ki, az aorta (a szívből kiinduló fő ütőér) aneurizmáját (a fal elgyengülése és kitágulása) vagy az aortabillentyűk elégtelenségét okozza. Ezek az elváltozások mellkasi fájdalommal, szívelégtelenséggel járhatnak, mely a későbbiekben halálhoz vezethet.
neuroszifilisz (az idegrendszer szifilisze) a kezeletlen betegek mintegy 5%-át érinti.

Diagnózis

Szifilisz gyanúja a tünetek alapján merül fel. A végleges diagnózis a laboratóriumi leleteken és a beteg fizikális vizsgálatán alapul.
Az első és második stádiumban a szifilisz diagnózisát a bőr- vagy szájnyálkahártya-fekélyből vett mintából a baktérium mikroszkóp alatti azonosítása is igazolhatja. Vérmintából antitestet kimutató szűrővizsgálat szintén elvégezhető. A harmadik stádiumban a kórisme a tüneteken és az antitest vizsgálaton alapul.

Kezelés

Mivel az első és második stádiumban lévő betegek fertőzőek, saját és partnerük kezelésének befejezése előtt kerülniük kell mindenféle nemi kapcsolatot.

A penicillint, mint az összes stádiumra legjobban ható antibiotikumot, általában injekció formájában adják.

Kezelés után az első, második és a lappangó fázisban lévő betegség kórjóslata is kitűnő. Az agy és a szívet érintő harmadik stádium prognózisa nem túlságosan kedvező, mivel a meglévő károsodásokat általában már nem lehet visszafordítani.

LGV Limfogranuloma venereum (Chlamydia trachomatis)

A limfogranuloma venereum nemi úton terjedő betegség, amelyet a csak sejten belül élő Chlamydia trachomatis nevű baktérium okoz. 

 A limfogranuloma venereumot okozó Chlamydia trachomatis típusok nem azonosak a húgycső és a méhnyak gyulladását (uretritisz és cervicitisz) létrehozó fajokkal. A fertőzés leginkább a trópusi és szubtrópusi övezetben gyakori, az USA-ban csak ritkán fordul elő. Egy 1994-1995-ben végzett felmérés* szerint Magyarországon 15-19 éves terhes nők 11,4%-a fertőzött a Chlamydia trachomatis baktériummal.

Tünetek

A tünetek a fertőződést követően 3-12 vagy több nap múlva jelennek meg. Általában a hímvesszőn vagy a hüvelyben egy kis, fájdalmatlan folyadékkal telt hólyag jelenik meg. A hólyag jellegzetesen kifekélyesedik, majd pedig gyorsan, többnyire anélkül, hogy észlelték volna meggyógyul. Ezután az egyik vagy mindkét oldali lágyéki nyirokcsomók megnagyobbodnak és érzékennyé válnak. A fertőzött területet borító bőr meleg és vörös lesz, kezeletlen esetekben a nyirokcsomók fölött sipolyok alakulnak ki. A járatokon általában genny vagy véres váladék ürül.

A folyamat általában gyógyul, de hegesedés alakulhat ki és a sipolyok kiújulhatnak. A beteg lázra, rossz közérzetre, fejfájásra, ízületi fájdalomra, étvágytalanságra, hányásra és hátfájásra panaszkodik, továbbá felléphet véres genny ürülésével járó végbél-fertőzés is.

Az idült és visszatérő gyulladás miatt elzáródnak a nyirokerek, ami a szövetek duzzanatához vezet. A végbél-fertőzés hegesedést és következményes szűkületet okozhat.

Diagnózis

A limfogranuloma venereum gyanúja a jellegzetes tünetek alapján merül fel. A diagnózist a vérből Chlamydia trachomatis ellenes antitestek kimutatása támasztja alá.

Kezelés

A korán megkezdett, antibiotikus hatására a betegség gyorsan gyógyul. A kezelés után az orvosnak rendszeresen ellenőrizni kell, hogy a fertőzés megszűnt-e. Ajánlatos felkutatni a fertőzött egyén nemi partnereit, vizsgálatuk és szükség esetén kezelésük érdekében.

Élősködők

Rühesség

rühesség egy atkafertőzés, mely apró, vörös kiütéssel, és igen erős viszketéssel jár. Okozója a Sarcoptes scabiei nevű atka.

Hogyan fertőz?

A fertőzés közvetlen érintkezéssel emberről emberre terjed, gyakran az egész családban. Az alig látható atkák gyakran együttalvás során szóródnak szét. A ruházat, az ágynemű és más közös tárgy ritkán terjeszti, az atkák élettartama rövid, és a szokásos mosás elpusztítja őket.

A nőstény atka alagutat fúr a bőr legfelső rétegében, és petéket rak a járatba. A fiatal atkák (lárvák) azután néhány napon belül kikelnek. A fertőzés heves viszketést okoz, feltehetően az atka kiváltotta allergiás reakció miatt.

Tünetek

A rühesség legjellemzőbb tünete az erős viszketés, amely éjszaka a legkínzóbb. Az atka járatai hullámos vonalként jelennek meg, körülbelül10 mm hosszúak, néha apró göbbel a végükön. A járatok a leggyakoribbak az ujjak között, a csukló, a könyök, a hónalj táján, az emlőbimbókon, a férfi nemi szerveken, az övvonalban, és a farpofák alsó részén; a viszketés is itt a legerősebb. Az arc ritkán fertőzött, kivéve a kisgyermekeket, akiken vizes hólyagocskák formájában jelenhet meg a betegség. A járatok később már nem láthatók jól, mivel gyulladás vagy vakarásnyomok fedhetik el.

Diagnózis

A viszketés és járatok együttese alapján állítja fel a rühösség diagnózisát az orvos. Kaparékot is vehet a járatokból, és mikroszkóp alatt ellenőrizheti az atkák jelenlétét.

Kezelés

A rühesség krémmel vagy oldattal gyógyítható (Pl.: Novascabin).

A családtagokat, és a közvetlen bőrkontaktusban élőket (beleértve a szexuális kapcsolatot is) egyidejűleg kell kezelni. Az ágynemű és a ruházat alapos tisztítása vagy fertőtlenítése igen fontos.

LAPOSTETŰ

tetvek szabad szemmel alig látható szárnyatlan rovarok, melyek emberről emberre terjednek testi érintkezés, továbbá közösen használt ruhadarabok vagy egyéb tárgyak útján.

Hogyan fertőz?

A lapostetű a szeméremtájékon okoz fertőzést, jellemzően szexuális úton terjed.

Tünetek

A tetvesség súlyos viszketést okoz a hímvesszőn, szeméremtesten és a végbélnyílás körül. Az erős vakaródzás miatt a bőr sérül, s ez bakteriális fertőzéshez vezethet.

Diagnózis

A lapostetű a nemi szervekkel vagy végbélnyílással érintkező alsóneműn szétszórtan apró, sötét ürüléket hagy. A lapostetveket nehéz megtalálni, és apró kékes foltként jelenhetnek meg a bőrön. Más tetvektől eltérően serkéjük a szőrszálak tövén, a bőrhöz közel található.

Kezelés

A tetvek helyi kezeléssel elpusztíthatók, azonban az újonnan kikelő tetvek elpusztítására a kezelés 10 nap múlva megismétlendő (Pl.: Nittyfor oldat).

Intézetek ahová élősködővel való fertőződés esetén fertőtlenítés miatt fordulni lehet:

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Fertőtlenítő Fürdő Állomás

1097 Budapest, Albert Flórián út 5-7

https://maltai.hu/tevekenyseg/intezmeny/36

Nyitvatartás

szombat

Zárva

vasárnap

Zárva

hétfő

08:00 – 20:00

kedd

08:00 – 20:00

szerda

08:00 – 20:00

csütörtök

08:00 – 20:00

péntek

08:00 – 20:00

vagy

http://www.kormanyhivatal.hu/download/e/ff/65000/J%C3%A1rv%C3%A1ny%C3%BCgyi%20tudnival%C3%B3k.pdf

Járványügyi, Nemzetközi Repülőtéri és Hajózási Kirendeltségi  Osztály

Osztályvezető Gyetvayné Dr. Kelemen Erzsébet

Cím 1138 Budapest, Váci út 174. 

E-mail [email protected]

Telefon (1) 465-3844

Fax (1) 465-3800/1165

Illetékesség Budapest és Pest megye

Népegészségügyi Készenlét Budapest, Pest megye illetékességi területre 

tel: 06-30-941-7156 

e-mail címe: [email protected]

TISZTELT ÉRDEKLŐDŐK! 2019 utolsó rendelési napja december 13. péntek 9-12 között Nyitás: 2020. január 6. hétfő 17-20 között MINDEN KEDVES ÉRDEKLŐDŐNEK KÍVÁNUNK KELLEMES MEGHITT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS EREDMÉNYEKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET! MEGÉRTÉSÜKET KÖSZÖNJÜK!

TISZTELT ÉRDEKLŐDŐK! 2019 utolsó rendelési napja december 13. péntek 9-12 között Nyitás: 2020. január 6. hétfő 17-20 között MINDEN KEDVES ÉRDEKLŐDŐNEK KÍVÁNUNK KELLEMES MEGHITT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS EREDMÉNYEKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET! MEGÉRTÉSÜKET KÖSZÖNJÜK!

You have Successfully Subscribed!